Köszöntjük weblapunkon
Tájékoztató PDF Nyomtatás E-mail

A karácsony köré világszerte egész ünnepkör épült, adventtől kezdve egészen vízkeresztig, melynek egyik legfontosabb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa enélkül talán el sem lehetne képzelni az ünnepet. Hagyománnyá vált a feldíszített fenyőfán elhelyezett gyertyák, csillagszórók meggyújtása is.

A legszebb ünnep napjaiban sem szabad azonban megfeledkeznünk a ránk leselkedő veszélyekről, elsősorban a gyertya gyönyörű, de veszélyes lángjáról! Az elmúlt évtizedek során bekövetkezett sajnálatos, olykor tragikus események (karácsonyfa tüzétől kiégett lakások) arra kell, hogy figyelmeztessenek bennünket, hogy csak kellő körültekintéssel, nagyon nagy odafigyeléssel szabad a karácsonyfán gyertyákat elhelyezni és meggyújtani. Amennyiben nem így teszünk, egy élet munkája semmisülhet meg, válhat a tűz martalékává néhány perc alatt.

Azért, hogy az ünneplés zavartalan legyen, és az örömöt -ne árnyékolja be semmilyen nem várt esemény, a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség fontosnak tartja felhívni az állampolgárok figyelmét néhány alapvető biztonsági rendszabályra, amelyek a nyílt láng, valamint az elektromos árammal működő díszek használatára vonatkoznak.

Az ünnepi időszakban a lakástüzek többségét a felügyelet nélkül hagyott gyertyák, csillagszórók, esetenként az elektromos árammal működtetett lámpafüzérek helytelen, vagy felügyelet nélküli használata okozhatja. A „karácsonyfa” jellemző tulajdonsága, hogy kiszáradásával egyenes arányban nő a lángra lobbanás veszélye, ezért az ünneprontó tűzesetek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy:

  • az adventi koszorúkat nem éghető anyagból készült felületre (fém, vagy hőálló üveglap stb.) tegyék, és közvetlen közelében ne helyezzenek el más éghető anyagot!
  • a gyertyák, mécsesek nem éghető tartóban legyenek rögzítve a koszorún, csokron! A gyertyákat, mécseseket ne tegyék közvetlenül a koszorú éghető anyagú részei (fenyőlevél, moha, fagyöngy stb.) mellé, ott ne gyújtsák meg! A koszorún elhelyezett gyertyákat csak fel* ügyelet mellett égessék! Mielőtt a helyiségből kimennek, azokat oltsák el! A tapasztalatok szerint ugyanis az égve felejtett gyertyák okozzák a tűzesetek jelentős részét.
  • csak magyar érintésvédelmi előírásoknak megfelelő elektromos lámpafüzéreket használjanak! Az olcsó, legtöbbször távol-keletről származó elektromos díszítések rossz minőségük miatt nem csak az áramütés veszélyét hordozzák, hanem az esetleg bekövetkező rövidzárlat tüzet is okozhat. A lámpafüzéreket éjszakára, vagy hosszabb távollét idejére ne hagyják bekapcsolva!
  • ha a karácsonyfán nyílt lánggal működő díszeket is elhelyeznek, a fát ne tegyék függöny közelébe, és lehetőség szerint eldőlés ellen is rögzítsék!
  • Csillagszórót, díszgyertyát a karácsonyfán csak felnőttek gyújtsanak meg! Mielőtt a helyiséget elhagyják, a gyertyákat oltsák el, a csillagszóró maradványát távolítsák el a fáról.

A legnagyobb körültekintés mellett/ellenére is keletkezhet tűz a lakásban. Nagyon fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül tudomást szerezzenek erről, és a szükséges intézkedéseket (bent lévő személyek mentése, tűzoltóság értesítése a 105 vagy a 112 telefonszámon, tűz oltásának megkezdése, a lángok terjedésének megakadályozása) megtegyék.

Az esetleg fellobbanó lángok elharapódzását vizes pokrócokkal, vagy - ha van - kézi tűzoltó készülék alkalmazásával lehet leggyorsabban megfékezni. Karácsonyfatűz esetén fokozottan figyeljenek arra, hogy ha a fán elektromos lámpafüzér volt, a vízzel, vizes pokróccal oltást csak akkor kezdjék meg, miután a lámpafüzér csatlakozóját a dugaljból kihúzták!

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra is, hogy a téli szünet idején több családban felügyelet nélkül tartózkodnak otthon a gyermekek, akik az életkori sajátosságaikból adódó kíváncsiságból igyekeznek sok mindent kipróbálni. A tragédiák elkerülése érdekében a gyújtóeszközöket a gyermekek elől zárják el, a szülők hívják fel a figyelmet a veszélyforrásokra és magyarázzák el, mit kell tennie a gyermeknek, ha mégis bekövetkezik egy nem várt esemény. Írják ki a telefon közelébe azokat a segélyhívó számokat, amiket a gyermeknek is jó tudni.

Kellő odafigyeléssel, a fentiek betartásával megvalósulhatnak a következő sorokban foglaltak:

A házakban mindenhol kalács illatozzon,
Fenyőfák alatt gyertyaláng ragyogjon.
Szívekbe költözzék nyugalom, s szeretet,
Hozzon a Karácsony békét és örömet!
(Ismeretlen)

Kellemes, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
személyi állománya

 
Védőnői szolgálat PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2016.12.01-től a védőnői szolgálat működése mindkét körzetben helyettesítéssel történik.

A védőnői tanácsadások időpontjai változatlanok

I.körzet hétfő 900-1300 Kulcsárné Kállai Mária védőnő
Tel: 70/772-5465
II.körzet kedden 800-1200 Póka Krisztina védőnő
Tel: 20/382-4723

 
Vadászterület PDF Nyomtatás E-mail

A 10-704350-310 számú vadászterület határának megállapítása, a tulajdonosi közösség nyilvántartásba vétele.

További részletek: itt

 
A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről PDF Nyomtatás E-mail

Ki sepri a kéményt?

A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés.

Mikor jön a kéményseprő? A         lakossági         sormunka        nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes települések utcáit. Ez gázüzemű és zárt égésterű tüzelő-             és         fűtőeszközök   esetén kétévente,       minden egyéb fűtőberendezés esetében évente történik meg.

Mennyibe kerül a kéményseprés?

A lakossági sormunka ingyenes. Nem csak ott, ahol a katasztrófavédelem végzi, hanem mindenhol. A kéményseprő 15 nappal a sormunka előtt a postaládába dob egy értesítőt. Ha a a megadott időpontban nem találja otthon a kéménytulajdonost, újabb időpontról hagy értesítést. Ha a sormunkát a kéményseprő a második időpontban sem tudja elvégezni, akkor a kéménytulajdonosnak 30 napon belül egyeztetnie kell egy új, közös időpontot, amikor elvégezhető a sormunka. A harmadik, közösen egyeztetett időpontban elvégzett munkáért már ki kell fizetni a kiszállási díjat (körülbelül 500 forint), de nem készpénzben, hanem csekken, vagy átutalással. Soha ne adjon készpénzt a katasztrófavédelem kéményseprőinek!

Mi tartozik bele az ingyenes sormunkába?

A sormunka magában foglalja a kémény és az összekötő elem ellenőrzését, tisztítását, a levegő-utánpótlás ellenőrzését és az ezt befolyásoló műszaki berendezések okozta hatások vizsgálatát, továbbá az égéstermék paramétereinek ellenőrzését, illetve ahol elő van írva, ott a szén-monoxid-érzékelő működőképességének ellenőrzését is. A sormunkába nem tartozó munkákért, valamint a két sormunka között megrendelt kéményellenőrzésért fizetni kell.

Hogyan lehet a szolgáltatást megrendelni?

Van lehetőség arra, hogy valaki kéményseprést rendeljen a kötelező és ingyenes sormunkán túl is. Az ügyfélszolgálat elérhető a 1818-as telefonszámon, azon belül a 9-es, majd az 1-es menüpontot kell választani. Hétfőnként 8.00-20.00-óráig, a többi hétköznapon pedig 8.00 - 14.00-óráig érhető el. További információkat talál a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalon.

Kint járt a kéményseprő, de nem tisztította ki a kéményt

Előfordulhat, hogy a kémény állapota nem indokol tisztítást, olyan viszont nem történhet meg, hogy a kéményseprő semmilyen mérést nem végez a kémény ellenőrzése során. Ha valaki ilyet tapasztalna, kérjük, jelezze ezt ügyfélszolgálatunkon. Ugyancsak jelezzék, ha a kéményseprő készpénzt fogad el.

 
Hirdetmény PDF Nyomtatás E-mail

Karácsond község helyi építési szabályzatának felülvizsgálatával kapcsolatos

HIRDETMÉNY

Tisztelt Partnerek!

Értesítjük önöket, hogy Karácsond Község Önkormányzata a hatályos helyi építési szabályzatának – törvényességi okból történő – felülvizsgálatáról döntött.

Annak érdekében, hogy az épített környezet alakítása és védelme során a közérdekű intézkedéseket és döntéseket megelőzően, illetőleg azok végrehajtása során biztosítani tudjuk a nyilvánosságot és a közösségi ellenőrzés lehetőségét az Önkormányzat Képviselő testülete megalkotta a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 110/2016. (VIII. 04.) sz. határozatát (továbbiakban: Határozat).

A helyi építési szabályzat módosítása a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 41.§ szerinti ún. egyszerűsített eljárási rend szerint kerül lefolytatásra.

Az elkészült véleményezési dokumentáció http://www.t4terv.hu/tervek/karacsond2016/ honlapon, illetve előzetes bejelentkezést követően Karácsond Község Önkormányzatának Hivatalában megtekinthető.

A településrendezési eszközökkel kapcsolatos észrevételeiket írásban, Karácsond Község Polgármesteri Hivatal címére (3281 Karácsond, Szent István út 42), illetve elektronikus levélben a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre megküldve a partnerségi egyeztetés ideje alatt tehetik meg.

A R. 41. § (3) pont és Határozat I. 1. d) pont alapján a partnerségi egyeztetésre biztosított időtartam 15 nap.

A hirdetmény kifüggesztésének napja:


A hirdetmény levétel napja:
Karácsond, 2016. november

Földi Csaba
polgármester

 
MEGHÍVÓ PDF Nyomtatás E-mail

 
Locsolási kártalanítás PDF Nyomtatás E-mail

T Á J É K O Z T A T Ó

Tisztelt karácsondi Lakosok!

Az önkormányzat az alábbiak szerint tájékoztatja Önöket a locsolási kártalanítás igénylésének és megállapításának szabályairól:

Az igénylés kérelem formanyomtatvány kitöltésével és ennek a polgármesteri hivatalhoz történő benyújtásával történik. (Formanyomtatvány a polgármesteri hivatalból beszerezhető, illetve a www.karacsond.hu honlapról letölthető.) A benyújtás határideje: 2016. november 2.

Bővebben...
 
Pályázati kiírás PDF Nyomtatás E-mail

 
2016. október 2. PDF Nyomtatás E-mail

 
Szüreti Hagyományőrző Napok PDF Nyomtatás E-mail

 
Szüreti Hagyományőrző Napok PDF Nyomtatás E-mail

 
Szüreti maskarásokvetélkedője PDF Nyomtatás E-mail

 
Házi sütemények vetélkedője PDF Nyomtatás E-mail

 
Vágányzári információ PDF Nyomtatás E-mail

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. szeptember 17-én Gödöllő – Aszód állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a
hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

További részletek...

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. szeptember 23-tól 2016. szeptember 25-ig Hatvan – Szolnok vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Jászberény – Újszász állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

További részletek...

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 10

eÜgyintézés

Hirdetés

Tárhely és design:
Kolibri Informatika
Ha hirdetni szeretne, érdeklődjön a Hivatalban!

Ki olvas minket

Oldalainkat 36 vendég böngészi